Sok pár azért nem tud igazán boldoggá és önállóvá válni, mert valamelyik fél a párkapcsolatában nem tud felnőni teljesen. Ilyenkor a házastársi viszony a háttérbe szorul, mivel valamelyik fél a saját gyermeki életét éli tovább a szüleivel. Mit lehet ilyen helyzetekben tenni? Hogyan kell kezelni az anyós-konfliktusokat? Fontos írás következik, érdemes végigolvasni!

Sok pár azért nem tud igazán boldoggá és önállóvá válni, mert valamelyik fél a párkapcsolatában nem tud felnőni teljesen. Ilyenkor a házastársi viszony a háttérbe szorul, mivel valamelyik fél a saját gyermeki életét éli tovább a szüleivel. Ennek vannak tipikus jelei:

  • rendszeres hétvégi találkozások, ebédek,
  • közös nyaralások a szülőkkel,
  • egy városban, egy utcában, egy házban lakás,
  • közös vállalkozásban dolgozás,
  • azonnali segítségnyújtás, ha kérnek valamit a szülők, még akkor is, ha a kapcsolat rovására megy,
  • konfliktushelyzetben szülő mellett, nem pedig a társ mellett történő kiállás

Mielőtt bárki félreértené a gondolataimat, szögezzük le: rengeteg házaspár ebédel hétről hétre a családjánál, nyaral a szülőkkel, közös házban lakik velük vagy éppen napi szinten segít nekik. És ezzel nincs is semmi gond. Fontos az összetartás és egymás segítsége.

Nagy érték a család!

De csak addig, amíg ez nem megfelelésből vagy valamilyen láthatatlan, túlzott kötődésből történik!

Ennek ellenőrzésére az ilyen pároknál a fel nem nőtt féltől megkérdezem:

  • „Ha most Ön nem úgy tartana a kapcsolatot szülőkkel, ahogy megszokott vagy elvárt, mi történne? Sértődés a szülőktől? Vagy kényelmetlenség érzése Önben?”
  • „Kinek fontosabb, hogy ennyire ott legyen a szülője közelében? Önnek? A szülőjének?”

No ez itt a lényeg! Hogy kinek az életét éljük! Mert amikor csak a béke, az elvárt családi egység vagy a szülők szeretetének elvesztése miatti félelem miatt élünk olyan szoros összeköttetésben, az nincs rendben! Amikor konfliktuskerülésből, vagy erős gyermeki kötődésből vagyunk a szüleinkkel, az sincs rendben! Miért?

Gondok, amelyeknek a gyökere az „anyós-probléma”

Sok gondunk lesz abból, ha szülőhöz való kötődés erősebb, mint a párunkhoz való kötődés:

1) Manapság sokan eleve el sem jutnak addig, hogy mély és értékes párkapcsolatuk legyen. Merthogy valójában eleve párválasztási problémákat okozhat az, ha valaki a szülők kicsi gyermekeként funkcionál felnőttkorában is. Az ilyen embernek egy kapcsolat kialakulása vagy elmélyülése kényelmetlenséggel jár, mivel tudat alatt igazán soha nem akar kiszakadni abból a láthatatlan kötelékből, ami valamilyen okból felerősödött, és rabláncként köti össze őt a szüleivel.

2) Aztán később, egy komoly párkapcsolatban is rengeteg probléma adódhat ebből, hiszen gondoljunk csak bele:

  • Ha a szülők szabályai, elvárásai szerint élünk, nem tudunk megerősödni párként.
  • Nem alakulnak ki a saját céljaink, vagy ha ki is alakulnak, akkor azok mindig a szülők céljai által meghatározottak.
  • Nem merünk máshogy gondolkodni valamiről, mint ők.
  • Nem tudjuk befogadni a társunk véleményét, ami ütközik a családunk véleményével.
  • Családi vitahelyzetben a szüleink felé húzunk, és a társunkat magára hagyjuk.
  • A döntéseinket nem a társunk és a saját igényeinkre alapozzuk, hanem a szülőkére.

Ha magunkon vagy a párunkon érezzük, hogy fejben és szívben a szülői-gyermeki viszony valójában megelőzi a párkapcsolati viszonyt, érdemes mélyebben is foglalkozni a témával. (Egyéni terápiás segítséggel lehet ezt az erős kötődést oldani!)

Megoldás: haragudni tilos, megérteni kötelező!

Fontos azt megérteni, hogy aki erősen meg akar felelni a szülei elvárásának, az nem mindig tud egyedül ebből a „csapdából” kiszabadulni.

Általában csak a szülő-gyermek viszony mély, terápiás megértése és feldolgozása segíthet.

Mindig érdemes nagyon mélyre menni, és megvizsgálni, hogy:

  • Vajon miért van szüksége a szülőnek a gyermekére, és a gyermeknek a szülőjére?
  • Hogy lehet, hogy ez a viszony jobban irányítja egy ember életét, mint bármi más?
  • Miért akar a gyermek annyira a szülője szeretett és elfogadott gyermeke lenni felnőttként?

Mindig lássunk az ilyen helyzetek mögé!

Mélyen!

Meg kell érteni, miért kötődik valaki a szüleihez

Sajnos amikor valaki a szülei árnyékában éli az életét, könnyen rámehet ez a kapcsolatára. Hiszen a párja egyre inkább hibásnak, gonosznak, felelőtlennek gondol amiatt, hogy ő a szülők miatt mindig háttérbe szorul.  Tény, hogy könnyű egy ilyen embert a kapcsolat bűnbakjának kinevezni, de sokkal fontosabb meglátni azokat rajta kívülálló okokat, amelyek miatt ő ilyen tud lenni.

  • Láttam például szülőket, akiknek csak sok év után, megszámlálhatatlan próbálkozás eredményként sikerült családot alapítania. És a végül csodás módon megfogant egy szem gyermekükhöz ezután sokkal erősebben ragaszkodtak. Hiszen a nehezen jött sikert „meg kellett óvniuk és becsülniük”.
  • Láttam olyan elvált anyát, akinek a férje helyett „férje” lett a gyermeke. A hiányzó férfi szerepet tudat alatt a gyermek felvállalta, és sok év alatt lelki értelemben összeolvadtak egymással.
  • Vannak szülők, akik a saját életük elveit annyira igaznak gondolják, hogy minden más elvet és gondolatot kitiltanak a gyermekük életéből, akinek ezért soha nem lesz igazán önálló gondolata.

Az ilyen és ezekhez hasonló élethelyzetek valójában bárkit át tudnak alakítani az évek alatt annyira, hogy később nem tudja a párkapcsolatát függetleníteni a szülei köteléktől. És aki ilyen gyerekkorral jön egy kapcsolatba, nem tud ám olyan könnyen ebből kiszakadni!

Van felelőssége a „gyermeknek” is!

De ha már védelmembe vettem a „köldökzsínóron” logó gyermeket, szeretném az ő szüleit is egy kicsit megvédeni. Mert amikor valaki nagyon kötődik vagy megfelel a szülei felé, azért nem az ő szülője a ludas önmagában. Hiszen egy ilyen helyzethez kell a gyermek is, aki ebben az egymásratapadásban egészen felnőttkoráig részt vesz.

Kicsit úgy lehet ezt az egészet elképzelni, mint a dióhéjat és a dióbelet. Nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és közös egységben fejlődik ki az a valami, amit diónak hívunk.

Ha őszinte akarok lenni, akkor ezt a cikket azoknak a szülőknek is szántam, akik nem tudják igazán elengedni a gyermeküket!

És persze azoknak is, akik tudják magukról, hogy sokszor a szüleik életét élik!

Mert ezen a helyzeten lehet változtatni!

Lehet felnőni! Lehet leszakadni! Lehet néha úgy is élni, hogy nem az határoz meg bennünket, hogy a szüleink világába belepasszoljunk!

Önmagunk is lehetünk! Megfelelés, konfliktuskerülés, kényszeres kötődés nélkül!

Hiszen két világ van:

  • A szüleink világa, ahol ők irányítanak, és mi vagyunk az irányítottak. Ahol ők a felnőttek, mi pedig a gyermekek.
  • És van egy másik világ, ahol mi irányítjuk az életünket. És partnerek vagyunk.

A kérdés csak az, hogy kinek a szemüvegén keresztül nézzük az életünket! A szüleinkén vagy a sajátunkon keresztül?

A kapcsolatunk legyen az első!

Tudom, hogy egyértelmű, de szeretném kiemelni: ha boldog párkapcsolatot szeretnénk, akkor a társunkkal kell egységben élnünk. És csak ezután jöhet a szülőnkkel megélt egységünk!

Mert azt kell észrevennünk, hogy a családunkban valójában három kapcsolati viszony létezik:

1) mi és a párunk (házastársi viszony)
2) mi és a szüleink, párunk és a szülei (gyermek-szülő viszony)
3) mi és a párunk szülei, párunk és a mi szüleink (meny/vej-anyós=após viszony)

A kérdés az, hogy a házastársi viszony első helyen van-e a fejekben?

Mert a fent ismertetett tipikus problémák oka mindig az, hogy valaki nem ismeri el a házastársi viszony elsőbbségét!

  • Aminek a lényege az, hogy elsősorban férjek vagyunk, és másodsorban fiúk.
  • Elsősorban feleségek vagyunk, és másodsorban lányok.

A párunk mellett a helyünk!

Amikor a házasságunkat helyezzük a jól megérdemelt első helyre, az  azzal jár, hogy nem a szüleinket választjuk a konfliktushelyzetben, hanem a párunkat. A párunk mellett állunk!

Hangsúlyozom, a párunk mellett és nem középen!

A házastársi viszonyunknak mindig meg kell előznie a gyermek-szülői viszonyt.

Hiszen – remélem meg tudtam mutatni – az „anyós konfliktusok” valójában soha sem személyközi konfliktusok! Nem személyek közötti háború! Nem ember és ember közötti harcról van szó. Hanem egy olyan jelenségről, amelyben valaki részéről nincs elismerve és tiszteletben tartva a házasság, párkapcsolat elsőbbsége!

Ezt tegyük helyre magunkban, a párunkban és persze a szülőktől is ezt várjuk el! Bátran álljunk ki a kapcsolatunk elismerésért.

(Mindez leírva könnyűnek tűnik, de a valóságban sokszor nem könnyű alakítani a párunk hozzáállásán. Ha érdekel, hogy mit tehetsz nőként azért, hog a férjed figyelme Rád irányuljon, tarts velem a következő online közvetített, ingyenes párkapcsolati előadáson, ahol szó lesz többek között női-férfi különbségek feloldásáról, a férfi figyelmességének visszaállításáról  és arról, hogy hogyan kaphatsz több megbecsülést a párodtól. ITT TUDSZ JELENTKEZNI AZ INGYENES ELŐADÁSRA >>)

Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: