Rengeteg anyósos viccet ismerünk, amelyek mind arra, vannak kihegyezve, hogy párunk anyja mennyire negatívan befolyásolja életünket. De vajon ez tényleg így van? Egy anyós mindig csak átok lehet a párkapcsolatban? Remélem, hogy cikkemmel sikerül rávilágítanom, hogy ez nem feltétlenül van így, sőt bizonyos esetekben az anyós lehet áldás is.

Az lenne az ideális, ha minden párkapcsolat úgy indulna, hogy a szerelmes pár tudatában lenne annak, hogy szerelmükkel együtt egy egész másik családot is kapnak. Ha családként tekintenének párjuk pereputtyára a hozzáállásuk is más lenne. Szomorúan hallom, mikor tizenévesek az éppen aktuális szerelmük édesanyját, rögtön anyósnak hívják. Sajnos az anyós szónak elég pejoratív hangzása van. Ha a legjobb barátunk anyukáját tudjuk úgy megnevezni, hogy xy anyukája, akkor a párunkéra miért nem tudjuk ezt alkalmazni?!

Alapvető a hozzáállásunk a későbbi kapcsolatunkra nézve. Ha pozitívan állunk leendő anyósunkhoz, várhatóan pozitív hatással lesz párkapcsolatunkra. Nem kell tartani párunk szüleitől, hiszen egy oldalon állunk, mindketten ugyanazt az embert szeretjük. Próbáljunk meg békességre törekedni és nem versengeni. Egy anyós jelenléte sokat adhat a párkapcsolatnak, ha okosan a kezünkben tartjuk az irányítást.

Úgy gondolom minden emberi kapcsolat alapja a szeretet, ez különböztet meg minket az állatoktól. Ők ösztönösen gondozzák utódaikat, majd amikor felnevelték őket, szinte idegenként tekintenek rájuk, mondjuk például, ha a szaporodásról van szó. Ez az emberről nem mondható el.

Abban azonban nagyon hasonlít az ember az állatokra, hogy a fajfenntartás ösztöne hajtja. Szeretne utódokat és többé kevésbé gondoskodik róluk. Egy emberi anya jó esetben több éven át neveli gyermekét, mire az kirepül a biztonságot adó fészekből. Ezeket az éveket nem lehet kitörölni. Gyermek születésével átalakul az agyának a szerkezete, mindig benne lesz a gondolataiban. Azért dolgozik, hogy megadhassa csemetéjének, ami jár.

Aztán egyszer csak szembesül azzal, hogy már nem tőle várja a gyermek a boldogságot, hanem a társától. Ez egy természetes folyamat, amire ha felkészülnénk kisebb zökkenőkkel járna. Na de nagyon kevés olyan anyával találkoztam, aki tudatosan készült gyermekének elengedésére! Talán ezt is tanítani kéne.

Egyszer egy középkorú barátom azt mondta, azért iratkozott be újra tanulni, hogy amikor a kisebbik lánya elmegy egyetemre, ne szakadjon rá a magány. Azonban ő is már átélte nagyobbik lánya kirepülését, ami rengeteg fájdalommal járt. És itt még szó sem volt egy idegenről, aki kvázi „elrabolná” tőle a gyermekét. És mivel hosszasan gondozzuk csemetéinket, a kirepülés időszaka nem ritkán egybe esik a „hervadás” kezdetével.

A fenti sorokat az anyák védelmében írtam, akikből sokszor akaratukon kívül válik rettenetes anyós. Talán kicsit megértőbben közeledünk feléjük ezután.

Minden jó szándék ellenére is lehet nehéz anyósunk. Mit tehetünk ilyenkor?

Tanácsok nehéz anyós kezelése

  • Első lépésként mindig azt javaslom, gondoljuk át, mit szeretnénk elérni a jövőben. Milyennek szeretnénk látni anyósunkkal a kapcsolatunkat. Azt is vegyük számba párunk és anyósunk mit szeretne, majd az elképzeléseket közelítsük egymáshoz.
  • Erősítsük meg személyiségünket. Tudatosítsuk magunkban jó tulajdonságainkat, hiszen valószínűleg ezek miatt döntött mellettünk párunk. Ha tisztában vagyunk értékeinkkel, magabiztosak leszünk, és kevésbé leszünk kitéve érzelmi zsarolásnak, vagy bármilyen befolyásolásnak.
  • Figyeljünk a határokra a kapcsolat elejétől. Párkapcsolatunk legyen a legszűkebb családi egység, minden egyéb kapcsolat csak ezután következzen a sorban! Hogy érhetjük el mindezt?
  • Erősítsük meg párkapcsolatunkban a kötődést. Találjunk ki olyan mozzanatokat, amik csak ránk jellemzőek. Ezek lehetnek apró szokások, de az ünnepek saját képünkre formálása is nagyon jó kötődés erősítő módszer. Mindig találhatunk ki valami újat, amiből szokást faraghatunk. A lényeg, hogy párunknak legalább annyira tetsszen, mint nekünk, így ő is fontosnak fogja tartani a megőrzését.
  • Ne akarjunk mindenkit megváltoztatni! Ha változást szeretnénk, kezdjük magunkkal. Ez igaz bármilyen kapcsolatra. Ha elakarunk érni valakinél valamit, tegyük meg mi az első lépést. Ennek legjobb módja a szeretet nyelvek gyakorlása. Na és persze a megbocsátás! Járjunk mindig élen, ennek az erénynek a gyakorlásában. Saját magunknak is fontos, hogy ne írjunk le valakit, tudjunk neki tiszta lapot adni. Az éveken át cipelt sérelmek megbetegítenek.
  • Figyeljünk a kommunikációra, mert ez a sikeres együttélés kulcsa. Ha nem tudjuk kifejezni érzéseinket és nem tudjuk kinyilvánítani akaratunkat, olyan módon, hogy ne sértsünk meg másokat, végül egyedül maradunk.
  • Legyünk pozitívak és hálásak, így könnyebben fogunk megoldásokat találni a problémákra. Gondok a legjobb családokban is vannak, csak nem mindegy, hogy mit kezdünk velük. A konstruktív ötletek akkor merülnek fel, ha optimistán közelítünk a megoldandó helyzethez. Törekedjünk arra, hogy a szánk ne konyuljon le.
  • Ne harcoljunk, ne meneküljünk, hanem tervezzünk! Mindig a jövőnket tartsuk szem előtt. Életünk végéig akarunk a párunkkal élni? Akkor igenis tessék figyelmet fordítani az édesanyjára. Lehet, hogy még nincsenek gyermekeink, de ha lesznek majd, nagy segítségünkre lehet, ha egy kicsit ki akarunk kapcsolódni.

Sok mindent lehetne még írni a témáról, de szerintem, ha csak ennyi szempontot veszünk figyelembe, sikerrel járhatunk. Nem elérhetetlen álom egy jó anyós, ha megdolgozunk érte!

Mindenkinek jár, hogy elmondhassa: „Az anyósom nagyon jó hatással volt a párkapcsolatomra.”