Anyós típusok II.: idegesítő, elviselhetetlen, gonosz anyós

Legutóbbi cikkeimben egy pár hasznos gondolatot adtam már, de lehet, hogy egyik sem vált be, mert az az alapvető probléma, hogy anyósunk roppantul idegesítő. Nem bocsátkoznék elemzésbe, hogy mi lehet idegesítő anyósunkban, mert ez mindenkinek magáról szól, a saját érzékeny pontjairól. Mégis megpróbálok néhány színes használati utasítást adni, hogy ilyenkor mit lehet tenni.

1. Elsőként, mindig készüljünk fel a találkozásra! Ha van olyan módszer, amivel nyugtatni tudjuk magunkat, akkor alkalmazzuk. Arra is ügyeljünk, ha idegesít az anyósunk, csak akkor beszéljünk vele, ha nyugodtak, kipihentek vagyunk. Ez igaz a telefonbeszélgetésekre is. Ha több napig van ilyen, küldjünk sms-t, amiben megnyugtatjuk, hogy később visszahívjuk. Ha több napot fogunk együtt tölteni, előtte mindenképpen aludjuk ki magunkat. a kialvatlan idegrendszer fokozottan reagál a beérkező ingerekre, terhelésre.
2. Gondoljuk végig, hogy legutóbb mi volt az, amivel kiakasztott anyósunk. Hol volt az a pont, amikor elszakadt a cérna? Na, erre tegyünk még egy lapáttal képzeletünkben. Mit mondhatott volna még, ami még jobban felhúzott volna minket. Próbáljunk olyan válaszokat kitalálni, amivel meg tudjuk állítani a folyamatot, így amikor legközelebb beszélünk, lesz olyan, amit egyből elő tudunk rántani.
3. Mindig mérlegeljünk magunkban. Mennyire fontos a téma, amiről beszélünk, vagy a szituáció, amiben anyósunkkal vagyunk. Ha nem életbevágó, akkor miért ne hagyhatnánk néha rá? Gyakoroljuk azt a mondatot, hogy rendben van, ha neked ez így jó csináld! Rázzuk le magunkról, nem kell minden felvenni, amivel találkozunk, különösen, ha minket nem is érint annyira.
4. Tudatosítsuk magunkban, miben szeretnénk változást elérni, hogyan képzeljük el a jövőben kapcsolatunkat anyósunkkal. Szánjunk erre a töprengésre megfelelő mennyiségű időt, mert ilyenkor jönnek a jó ötletek.
5. Ne próbálkozzunk azzal, hogy leültetjük anyósunkat és szépen elmagyarázzuk neki, hogy mi idegesít benne! Ennek semmi értelme, mert lehetséges, hogy megsértenénk vagy magunkra haragítanánk. Ha változtatni akarunk egy kapcsolaton, előbb mindig nekünk kell lépéseket tenni!
6. Lépjünk egyet hátra és próbáljuk meg külső szemlélőként megfigyelni a viselkedésünket. Pofákat vágunk, és ezzel ingereljük anyósunkat? Vagy vitatkozunk vele, netán kioktatjuk? Vagy éppen csendben hallgatjuk a mondandóját, vagy figyeljük a cselekedeteit, míg már robbanás szintre emelkedik bennünk a feszültség? Milyenek vagyunk ilyenkor? Szánalomra méltóak a dühünk miatt? Vagy éppen nevetségesek a kirohanások miatt? Biztosan nem keltünk jó benyomást, ugye?! Próbáljuk meg a javunkra fordítani a helyzetet. Mit tehetnénk ilyenkor? Milyen poént lehetne elsütni, amivel el lehetne venni a helyzet komolyságát? A humor sok esetben oldja a feszültséget és azoknak is jót tesz, akik azt állítják, hogy nem szeretnek nevetni. Hogyan lehet észrevétlenül témát váltani, hogy a másikat ne sértsük meg? Végső esetben, hogyan lehetne elegánsan kilépni a szituációból, hogy egy kis gondolkozási időhöz jussunk?

Tudom, hogy banálisnak tűnnek ezek a kis tanácsok, de sokszor tényleg ilyen apróságokon múlik, hogy bosszankodunk-e anyósunk hülyeségein vagy sem.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy korából adódóan kisebb rá az esély, hogy megváltozzon, mint hogy mi változtassunk a saját viselkedésünkön. Ismerjük fel, hogy hozzáállásunk változtatása nélkül anyósunkkal folytatott konfliktusunk egy állandó stresszforrás lesz életünkben.

Ha nem próbáljuk meg megoldani, elveszi az erőnket más lényeges dolgoktól és nem leszünk boldogok.

Ha ezt tudatosítjuk magunkban és félretesszük az önsajnálatot, már nyert ügyünk van!

Ideje megtalálni a megoldásokat, ami mindenkinek egyedi, személyre szabott.

Tekintsünk úgy a probléma megoldásra, mint egy élvezetes alkotói folyamatra, így több kedvünk lesz kidolgozni a saját terveinket!

Megosztás Facebookon