Sokaknak az okoz problémát, hogy az anyósa túlságosan beleszólt a gyerekének életébe. De mi van akkor, ha nekünk pont egy olyan anyósunk van, akit nem érdekel senki és semmi? Nem tudom, melyik szituáció a jobb, amikor anyósunk mindenbe beleüti az orrát vagy éppen semmibe. Az ideális anyós valahol a kettő között van. Nem állít be váratlanul, számíthatunk rá és ő is számíthat ránk. Nem nyűg és nem teher vele lenni és nem csak a segítségéért töltünk vele időt.

Nézzük meg, mi lehet az oka annak, ha a mi anyósunk mégis kevésbé akar részt venni életünkben. Kicsit összeszedem, hogy mi jellemző az ilyen anyósokra:

Nincs napi kapcsolat

Biztos, hogy nincs napi kapcsoltban velünk. Ennek is megvan a jó oldala, nem szól bele mindenbe, ugyanakkor számítani sem igen lehet rá. Miért van ez így?

Talán sohasem volt idilli a kapcsolat anyósunk és párunk között. Nem volt erős a kötődésük. Ebben az esetben ne várjunk csodákat, bár egy unoka érkezése sok mindenen változtathat! Sok esetben előfordul azonban, hogy gyermekünk iránt sem mutat különösebb érdeklődést anyósunk. Ilyen esetben nem tehetünk túl sokat, de azért a helyzetet mégsem mondanám reménytelennek.

Ezek az anyósok azok, akik nagy társadalmi életet élnek, sok barátjuk, ismerősük van. Mindig van valami programjuk, szeretnek élni. Azonban pont ők azok, akik egy idő után jobban rászorulnak majd a mi segítségünkre illetve társaságunkra. Egy bizonyos kor fölött elfogynak a barátok és már nem annyira mobil az ember. Ezért is nagyon fontos, hogy ne sértődjünk meg rájuk, ne vegyük magunkra nemtörődömségüket. Ez nem nekünk szól.

Néhány gyorstipp a helyzetre:

  • Tanuljuk meg élvezni, hogy szabadok vagyunk a kritikáitól és tekintsünk rá úgy, mint egy nagyon kedves, de nagyon távol élő rokonra, akit csak nagyon ritkán látunk.
  • Próbálkozhatunk azzal, hogy bevonjuk anyósunkat a családi eseményekbe. Mindig igyekezzünk úgy ünnepelni, hogy legyen olyan alkalom, amelyre ő is meghívást kap.
  • Egyeztessük vele jó előre a naptárunkat, hogy együtt tudjunk lenni. Ilyenkor adjunk bele mindent, hogy érezze, velünk is lehet tartalmasan időt tölteni. Ilyenkor próbáljunk kicsit nagyobb figyelmet szentelni neki, éreztessük, hogy számítunk rá.

Nem szól bele semmibe

Nem szól bele semmibe, mert nem akar beleszólni, esetleg kerüli a konfliktusokat. Biztos, hogy van olyan, ami nem tetszik neki, de nem tudja, hogy álljon elő vele, ezért inkább semmit sem mond. Sem jót sem rosszat. Ennek két oka lehet.

  1. Valószínűleg fiatalkorában pont ennek ellentétét tapasztalta meg: a saját anyja vagy anyósa folyton a nyakára járt, mindenhez hozzáfűzött valamit. Ezért szeretné ő megkímélni ettől saját gyermekét és annak családját. De ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne rá számítani, csak nem jön kéretlenül a segítség. Lássuk ennek a jó oldalát, nem kell számítanunk arra, hogy váratlanul beállít.
  2. Másik variáció lehet, hogy, olyan családból származik, ahol a nagyszülők csak bejelentkezés után mentek látogatóba, akkor viszont elvárták, hogy minden legyen rendben. Amolyan nagypolgáriasan. Ez sem túl életszerű, hiszen ahol gyerekek vannak, ott felfordulás is akad. Nehéz egyszerre családias légkört és makulátlan tisztaságot produkálni. Így ez ugyanolyan kényelmetlen tud lenni, mintha valaki csak úgy véletlenszerűen meglátogat. Ha erre gyanakszunk, beszéltessük anyósunkat a saját tapasztalatairól, így gyorsan kiderül, hogy mi húzódik meg a háttérben. Biztosítsuk róla, hogy szívesen látjuk, nem teher a jelenléte, sőt számítunk a segítségére.

Lehet, hogy azért húzódik a háttérbe, mert úgy érzi nincs rá szükség, boldogulunk egyedül is. Több gyermeke van, akiknek rászorultságuk függvényében osztja segítségét, jelenlétét. Ezt vehetjük egyfajta megtiszteltetésnek is, mert ítélete szerint, annyira ügyesek vagyunk, hogy nélkülözhetjük őt. Próbáljuk meg ezt elfogadni és ne hasonlítgassunk!

Egy anyának nagyon nehéz különbséget tennie a gyermekei között, ha mégis megteszi, többnyire nem rosszindulattól vezérelve. Persze láthatjuk úgy, hogy érdemtelenül segít többet másoknak és kihasználják. Ilyenkor igyekezzünk neki „szabadnapokat” szervezni. Ugyanakkor, ha szükségünk van rá, ne szégyenlősködjünk, hívjuk és jönni fog!

Magát védi

Az is előfordulhat, hogy magát védi a nemtörődömséggel. Úgy gondolja saját édesanyánkkal szemben nincs esélye, kisebbségi érzései vannak. Nem tud annyit és úgy adni, mint a másik anya. Ezzel a szituációval nagyon nehéz megküzdeni.

Főleg, ha kimondatlanul a másik anya ezt érezteti is. Ezek nagyon pici kis gesztusok, amik egy kívülállónak nem is tűnnek fel, de ha jól figyelünk, észrevehetjük ezeket. Ilyenkor a békéltető és elsimító szerep hárul ránk. Hiszen a család olyan, mint egy nagy háló, ha valahol kilyukad azt a többiek is megérzik.

Fontos ezért, hogy ilyen helyzetben biztosítsuk anyósunkat a megbecsülésünkről. Úgy gondolom ez alapvető jog, ami minden embert megillet. Nem kellene ezért semmi különöset sem tennie, vagy felmutatnia. Szóval éreztessük vele, hogy ő is fontos része a családnak, gondolunk rá. Bármit, amit szíve szerint, jó szándékkal ad fogadjuk el. Ha nem tetszik, tegyük el és csak akkor vegyük elő, ha látogatóba jön.

Elfáradt

Ha anyósunk idősebb, több gyermekkel és unokával büszkélkedhet, lehet, hogy egyszerűen már belefáradt a tennivalókba. Úgy gondolhatja már megtett korábban minden tőle telhetőt már fogytán az ereje, jöhetnek mások. Ne vádoljuk őt ezért!

Elképzelhető, hogy gyerekeinkkel nincs olyan kapcsolata, mint a nagyobb unokáival és ez elszomoríthat minket. Ne csüggedjünk emiatt!

Az élet egyik oldalon elvesz, a másikon ad valamit. Egy szülő sem szereti egyformán a gyerekeit. Mindegyiket valami másért. Gondoskodjunk arról, hogy gyermekeink anyósunk kölcsönösen megismerhessék egymást, olyan módon, ami nem terheli őt.

Ne feledjük, gyermekeink tőlünk veszik a mintát, hogyan kell az idősekkel bánni! Ha azt hallják tőlünk, hogy az öregek haszontalanok, akkor ne csodálkozzunk azon, ha elértéktelenedünk szemükben az idő múlásával..

A lényeg

Próbáljunk mindig arra koncentrálni, hogy családunk tagjai így vagy úgy, de gazdagítják életünket. Ha mással nem, hát rossz példával, amit sikeresen el tudunk kerülni.

Szomorúan látom, hogy az embereknek szinte csak elvárásaik vannak a másikkal szemben. Egy anyósra úgy tekintenek, mint jó és teljes életük zálogára, aki ha kell, jön és tartja a száját, ha már nincs dolga, akkor észrevétlenül távozik! Persze ez nagyon sarkított példa.

De sokszor bizony nem vesszük figyelembe, hogy párunk édesanyja egy másik személyiség, aki szintén konkrét elképzelésekkel rendelkezik a saját és gyermeke életéről. Ne feledjük el, a szülőknek nem kötelességük életük végéig időt, pénzt és energiát áldozni gyermekeikre erejükön felül! Mindenki annyit adjon, amennyit a szíve diktál. És ez legyen igaz ránk is!

Néha egy embertől pusztán egy-egy mondatot kapunk egész életünkre útravalónak. Előfordul azonban, hogy idővel ezek a mondatok sok-sok mindent meghatároznak jövőnkben.

Hiszek benne, hogy a dolgoknak oka van és nem véletlenszerűen sodor össze embereket a szél. Mindenből tanulhatunk és gazdagodhatunk általa, így ha anyósunk csak keveset ad, hát azt kell igazán megbecsülnünk!