1) Van úgy, hogy valaki olyan családból jön, ahol a szülők semmit nem vártak el a gyerektől, csak kiszolgálták. Aki ezt a viselkedési formát tanulta meg, gyakran a későbbiekben ezt várja el a párjától is. 2) Nem ritka az sem, hogy a pár egyik tagja mindig többet akar adni, mint a másik. 3) Végül sajnos […]

1) Van úgy, hogy valaki olyan családból jön, ahol a szülők semmit nem vártak el a gyerektől, csak kiszolgálták. Aki ezt a viselkedési formát tanulta meg, gyakran a későbbiekben ezt várja el a párjától is.

2) Nem ritka az sem, hogy a pár egyik tagja mindig többet akar adni, mint a másik.

3) Végül sajnos látni olyat is, hogy az egyik fél csak a hobbijának él, míg a másik fél ki sem látszik a házimunkából.

Vajon jó ez így?

Nem!

Egy párkapcsolat akkor működik jól, ha egyensúlyban van mindkét fél hozzájárulása, erőfeszítése.

Ha nincs egyensúly, a párkapcsolat összeomlik.

Ha nincs egyensúly, a párkapcsolat összeomlik.

Lehet, hogy a párkapcsolat elején szeretetből, szerelemből többet is bevállalunk, mint a párunk. Ez azonban nagyon veszélyes hosszú távon:

  • Aki többet tesz bele a párkapcsolatba, annak a sok erőfeszítés egy idő után fárasztóvá válik, és napról napra gyűlik benne a méreg.
  • Aki kevesebbet tesz bele a párkapcsolatba, az pedig idővel el fog távolodni a párjától, mert a sok „mulasztás”-tól tudat alatt egyre rosszabbul érzi magát a másikkal.

Mi akkor a teendő?

1) Figyeljünk az egyensúlyra: a saját erőfeszítéseink mellett várjuk el és ismerjük is el a másik erőfeszítéseit is.

Fontos, hogy ezt nem lehet centiben vagy kilóban mérni. Lehet, hogy az egyik fél több anyagi dolgot tud odatenni, a másik pedig több házimunkával tud hozzájárulni. Lehet, hogy az egyik fél hétköznap van többet a gyerekkel, a másik fél pedig hétvégén.

2) Ha úgy érezzük, hogy az egyensúly a párunk miatt hiányzik, akkor jelezzük felé ezt. Lehet ugyanis, hogy a lustasága miatt tesz bele kevesebbet a kapcsolatba, de lehet, hogy csak nem veszi észre, hogy az erőfeszítése elmarad a miénktől.

 

Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: