A válásról a gyerekek szemszögéből

Nem kedvencem ez a téma, de sokakat érdekel. Segítőként arra törekszem, hogy a párok megoldják konfliktusaikat, így a válás számomra sokszor a kapcsolat megmentésének kudarcát jelképezi.

Léteznek szélsőséges esetek, amikor a családon belüli fizikális vagy mentális erőszak azt mondatja a józanésszel, hogy nincs más kiút, el kell válni ágytól asztaltól. Többségében azonban nem erről van szó.

A válás és a gyerekek

A gyerekek hajlamosak végletesen gondolkodni az életről, fokozottan igaz ez a saját családjukra, szüleikre. Sokáig csodatevőnek istenszerűnek látják apjukat, anyjukat.

Ha belecsöppennek egy veszekedésbe szörnyű élmény lehet számukra, ha nem követi kibékülés. Egy veszekedés miatt azt gondolhatják, vége van a világnak.

A kicsik a válást fel sem fogják. Egy két év körüli gyermek, ha többet nem találkozik valakivel, felnőtt korában nem is emlékszik rá, ha nem beszélnek róla többet. Hiába volt jelen a személy életének első két évében minden nap! Gondoljunk ebbe bele, mit veszíthet el!

A nagyobb gyerekek már nagyon is tudják mit jelent ez. Amint közösségbe kerülnek, biztos lesz a csoportjukban olyan gyerek, akinek elváltak a szülei. Bele sem gondolunk, hogy ezek a gyereke kicsit megbélyegzettek lesznek. Van, aki jól kezeli a helyzetet, de a többség sajnos nem. Belekerül egy bizalmatlansági spirálba, amiből nagyon nehéz kitörni. Mindenkinek az érzelmi biztonság iránti igénye a legerősebb szükséglete!

Sok mindenre felkészítenek minket az iskolában, de a jó házasságért végzett küzdelemre nem tanítanak meg. A párok menetközben akarják elsajátítani a szükséges ismereteket és ez nagyon fájdalmas megtapasztalásokat okoz. Menetközben azonban még mindig jobb, mint sehogy. Legtöbbször elkeseredünk, és nem találunk kiutat a problémákból.

Sok mindenkit megkérdeztem, aki régóta házasságban él, hogy érzett-e már olyat, hogy szeretne elválni. Természetesen a válaszok 85 %-a igen volt. Miért?

Mert a házasság nagyon nehéz műfaj. Nehezebb, mint egyedül lenni.

Akik el akarnak válni legtöbbször azt érzik, hogy igen egyedül könnyebb lenne, jobban boldogulnék. Valószínűleg jogos a sérelmük és ezt nem is akarom elvitatni.

De a váláshoz vezető úton még rengeteg lehetőség van, amit érdemes lehet kipróbálni. Ezek mindegyikéhez azonban szükség van arra, hogy mindkét fél hajlandó legyen a közös munkára. Mutatok pár példát.

Válási főpróba

Kezdjük a legdrasztikusabbal: Egyszer egy rádióműsorban egy kollégával hallottam riportot. Az ő módszere a következő volt: Biztatta a párokat, próbálják ki, milyen lenne, ha elválnának. Válási főpróbát tartottak!

Beszámolója szerint, sokaknál működött a dolog, de nem ritkán hosszú évekig elhúzódott a „próbálkozás”! Szerintem ez a döntési nehézségekkel küszködőknek lehet segítség, ugyanakkor csapda is. Ha egészen komolyan vesszük a játékot, sok mindent megengedhetünk magunknak, hiszen elváltunk. Ezeket aztán nem lehet visszacsinálni.

Hogy csapódik le mindez a gyerekekben? Hát tulajdonképpen mindent ki lehet próbálni, vagy bejön, vagy nem! Miért ne próbálhatna ki ő is dolgokat, miért ne játszhatna mások érzelmeivel?

Pár- vagy családterápia

Járhatunk pár – vagy családterápiára, vagy mindkettőre. Ezt a lépést mindenképpen érdemes lenne megfontolni, mielőtt a válás mellett döntenénk.

Bátorság kell hozzá, de ma már számtalan lehetőség van. Online is végezhető, így nem kell feszengeni egy terapeuta előtt. Szerintem a gyerekek is értékelik ezt a helyzetet, azt tanulják belőle, hogy meg kell próbálni megjavítani azt, ami elromlott. Ha másért nem, az ő kedvükért érdemes ezt a lépést megtenni. Ha mégis válással végződik a házasság, később, ha idősebbek lesznek, elmagyarázhatjuk, hogy mindent megpróbáltunk.

Könyv

Ha nem állunk készen egy terápiára, elolvashatunk közösen egy könyvet, ami a döntésünket segítheti.

(Figyelem! Kezdetként jó szívvel ajánlom a Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat? című ingyenes minikönyvemet, amelyet ide kattintva olvashat el  >>)

Egy könyvet érdemes végigolvasni úgy is, hogy nem akarunk belőle megvalósítani semmit. Csak megengedjük, hogy hátha tanulunk belőle valamit.

(Akik ilyenre nyitottak általában nem tárják a gyermekeik elé, hogy a házasságuk döglődik. Ez jól is kisülhet. DE VIGYÁZAT! Ez az időzített bomba esete. Egyszer nagyot robbanhat és megnémíthatjuk vele gyermekeinket egy időre vagy örökre.)

Panaszkodás

Panaszkodhatunk egy jót valakinek. Ez is nagy segítség lehet, de kétélű fegyver is. Arra kéne koncentrálnunk, hogy a társunkban mik a pozitívumok, nem pedig a negatívumokat sorolni valakinek, aki vissza is élhet vele. Könnyű rászokni és úton-útféle a rosszat hangoztatni a másikról.

Ha ezt meghallják a gyerekeink, nagyon rosszul csapódhat le bennük! Azért, mert nekünk bajunk van a másikkal, nincs jogunk a közös gyermekünkben lerombolni az eszményképet! Lehet valaki jó apa vagy anya akkor is, ha rossz feleség vagy férj.

Tehát olyan személynek panaszkodjunk, aki vigaszt nyújt, és nem együtt szapul velünk. Olyat, aki ismeri házastársunk erényeit is.

Kiengesztelődés: aktív megbocsátás

Megpróbálhatunk kiengesztelődni. Nem tudom értjük-e ennek a szónak a jelentését. Nem csupán egy szimpla bocsánat kérést és megbocsátást jelent. Ha engesztelünk valakit, nem csak szavakkal, hanem tettekkel is tesszük. Ez visszafelé is igaz, nem csak odabökjük: „Rendben, nem haragszom.” Kimutatjuk a cselekedeteinkkel is.

Házastársak között minimum az ölelés. Higgyük el rendkívüli gyógyító ereje van! Egy könyvben olvastam egyszer, hogy egy nő, miután a férje megcsalta, hosszas szenvedés után a megbocsátás a következő cselekedetekre késztette. Vett egy üveg illatos olajat és megkente vele a férjét a következő szavakkal, miközben megérintette a testrészeit: „Megbocsátok, az elmédnek, amiért a másik nőre gondoltál. Megbocsátok a fülednek, amiért rá hallgattál. Megbocsátok a kezeidnek, amiért őt érintetted.. Végül megbocsátok a lábaidnak, amiért felé mentél!” Megbocsátás=felszabadítani valakit az ítéleted alól!

Ilyen megközelítéssel rengeteget taníthatunk a gyermekeinknek. Nem azt mondom, hogy mindent előttük kell tenni, de a mindennapokban látniuk kell, hogy anya és apa megbocsát egymásnak, ha a másik sérelmet is okoz.

Önvizsgálat

Végül magunkba nézhetünk és megkérdezhetjük magunktól jogos-e a sérelmünk? Lehet, hogy csak fáradtak, stresszesek és kimerültek vagyunk?

Vehetünk egy jó fürdőt vagy zuhanyt, korán ágyba bújhatunk. Megpróbálhatjuk, hogy egy újabb veszekedés helyett, elalvás előtt hálát adunk a társunkért, összeszedve pár dolgot, amit szeretünk benne. Aztán alszunk egyet és meglátjuk másnap mi lesz. Nem kell rögtön a végletekig elmenni, ha valami nem stimmel. Adjunk egy kis időt magunknak és a társunknak meg a helyzetnek, amiben vagyunk. A gyermekeink hálásak lesznek felnőttként ezekért a tapasztalatokért.

Váljunk-e?

Végül egy egyszerű ember gondolataival szeretném zárni soraimat: „A legtöbb, amit szülőként adhatunk a gyermekünknek az a testvér, és hogy a szülei szeretik egymást!!”

Törekedjünk arra, hogy szeressük egymást! (Függetlenül attól, hogy elválunk-e egymástól vagy sem.)

Megosztás Facebookon