Olykor tapasztalhatjuk, hogy egy-egy konfliktushelyzetben a párunk, miután hibázott valamiben, túl akar lenni a dolgon és annyit mond csak: „Bocsánat”. Majd mintha mi sem történt volna, rögtön másról beszél, mást csinál. Olyan ez, mint a népmesében: bocsánatot is kér, meg nem is. Mi viszont attól a kis „bocsánattól” még ugyanúgy megbántva érezzük magunkat, és ezek […]

Olykor tapasztalhatjuk, hogy egy-egy konfliktushelyzetben a párunk, miután hibázott valamiben, túl akar lenni a dolgon és annyit mond csak: „Bocsánat”.

Majd mintha mi sem történt volna, rögtön másról beszél, mást csinál. Olyan ez, mint a népmesében: bocsánatot is kér, meg nem is.

Mi viszont attól a kis „bocsánattól” még ugyanúgy megbántva érezzük magunkat, és ezek járnak a gondolatainkban:

  • „nem is bánta meg igazán”
  • „nem is érdekli, hogy mi van velem”
  • „túl akar lenni a dolgon”
  • „nem akarja beismerni a hibáját”

Mit él át ilyenkor a bocsánatkérő?

Ha egy kicsit alaposabban belegondolunk, hogy a bocsánatkérő fél mit él át ilyenkor, rájöhetünk: ezek a „bocsánatok” nagyon veszélyesek.

A „hibás” fél ugyanis úgy érzi, hogy ő ezzel mindent megtett a konfliktus feloldása érdekében és le akarja zárni a konfliktust.

Ráadásul onnantól, hogy kimondta a szerinte mindent megoldó „bocsánat”-ot, hisztizésnek vagy hibáztatásnak érzi, ha a másik hangot ad a megbántottságának.

Bocsánatkérőknek: tessék kérdezni!

Ha hibázunk, akkor nagyon jól tesszük, hogy bocsánatot kérünk. Hiszen ezzel beismerjük a hibánkat, és ezt ki is fejezzük a párunknak. De sajnos ez nem elég.

Igazán akkor teszünk meg mindent a helyzet javításáért, ha megkérdezzük:

Mi fáj Neked a legjobban abban, amit mondtam/tettem?

Tehát a kulcs a visszakérdezés. Oda kell figyelni a másik megbántottságára úgy, hogy megkérdezzük: mi esett neki rosszul, hogy érzi magát, mi bántotta meg.

A tüskét ugyanis nemcsak észre kell venni, hanem a kérdéseinkkel ki is kell húzni azt a másikból.

Persze tudom, hogy a visszakérdezés nem könnyű. Hiszen meg kell birkóznunk azzal a kellemetlen helyzettel, hogy a párunk részletesen elmeséli, hogy amit tettünk vagy mondtunk, az neki mennyire nem esett jól. És ezt hallgatni…hát nem túl jó érzés, az biztos.

De enélkül nem fog menni. Kicsit olyan ez, mint amikor egy szénsavas üdítőt felrázunk. Egészen addig, amíg nem tekerjük le a kupakot és engedjük ki a szén-dioxidot, addig az a palackot folyamatosan feszíti.

Ugyanígy a kérdéseinkkel ki kell ereszteni a párunk dühét, szomorúságát, hogy a megbántottsága valóban alább hagyjon.

Sok erőt a megvalósításhoz!



Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: