Amikor a párunk azért nincs a topon, mert megbántottuk, olyankor soha nem szabad úgynevezett kiütős kérdésekkel a párunkhoz fordulni: – Mi a bajod? – Min sértődtél meg? – Dühös vagy? Bár ezeket a kérdéseket azért tesszük fel, hogy megbeszéljük a párunkkal a problémákat, valójában épp ellenkező hatást érünk el velük. Azonnal kiütjük a probléma megbeszélését […]

Amikor a párunk azért nincs a topon, mert megbántottuk, olyankor soha nem szabad úgynevezett kiütős kérdésekkel a párunkhoz fordulni:

– Mi a bajod?
– Min sértődtél meg?
– Dühös vagy?

Bár ezeket a kérdéseket azért tesszük fel, hogy megbeszéljük a párunkkal a problémákat, valójában épp ellenkező hatást érünk el velük.

Azonnal kiütjük a probléma megbeszélését a normális mederből. Vagy mint a boxban: ezekkel a kérdésekkel aztán biztosan „kiütjük”, padlóra küldjük a párunkat.  Máris megmagyarázom, miért…

  • Mi a bajod? (Párunk válasza: Mi lenne, hát nem látod, milyen bunkó voltál velem?)
  • Min sértődtél meg? (Párunk válasza: Na nehogy már ne tudd!)
  • Dühös vagy? (Párunk válasza: Mi lennék…)

A kiütős kérdésekkel az a baj, hogy azt sugalljuk velük, mintha nem is éreznénk át, hogy a tettünkkel megbántottuk a párunkat. Mintha nem vennénk észre a saját hibánkat.

Ugyancsak gond, hogy ezekkel a kérdésekkel túl hamar térünk rá a legkínosabb, legrázósabb területre. Holott a beszélgetés elején sokszor már az a tény is nagy eredménynek számít, hogy le tudunk ülni egymással beszélgetni. De akkor miért is akarjuk 2 perc alatt lerendezni egy fontos dolog megbeszélését?!

Mi a megoldás?

Ehelyett a hibás kezdés helyett a beszélgetést szépen lassan fel kell építeni, mint egy piramist.

Hiszen ha belegondolunk, a bizalmat és a jó légkört csak lassan lehet megalapozni, legyen szó bármilyen kapcsolatról. És bizony igen, ilyen helyzetekben a nulláról kell felépíteni azt, amit leromboltunk.

Az elején ezért indítsunk inkább valami ilyennel:

  • Látom, megbántottalak.
  • Látom, rossz kedved van.
  • Látom, dühös vagy.

Tehát fejezzük ki egy kijelentő mondattal, hogy észleljük a párunk rossz kedvét.

És ne kérdezzük meg az okát, mert a párunk ilyenkor úgy érzi, hogy azt tudnunk kellene. (És ez sok esetben igaz is…)

Engedjük, hogy a kijelentésünk után elmondhassa, kibeszélhesse magából a megbántottságát, a rossz kedve – számunkra nem túl jóleső – részleteit!

A kiütős kérdéseket pedig örökre felejtsük el!

Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: