Kiütős kérdések – felejtsük el őket!
Amikor a párunk azért nincs a topon, mert megbántottuk, olyankor soha nem szabad úgynevezett kiütős kérdésekkel a párunkhoz fordulni: – Mi a bajod? – Min sértődtél meg? – Dühös vagy? Bár ezeket a kérdéseket azért tesszük fel, hogy megbeszéljük a párunkkal a problémákat, valójában épp ellenkező hatást érünk el velük. Azonnal kiütjük a probléma megbeszélését […]
Amikor a párunk azért nincs a topon, mert megbántottuk, olyankor soha nem szabad úgynevezett kiütős kérdésekkel a párunkhoz fordulni:
– Mi a bajod?
– Min sértődtél meg?
– Dühös vagy?
Bár ezeket a kérdéseket azért tesszük fel, hogy megbeszéljük a párunkkal a problémákat, valójában épp ellenkező hatást érünk el velük.
Azonnal kiütjük a probléma megbeszélését a normális mederből. Vagy mint a boxban: ezekkel a kérdésekkel aztán biztosan „kiütjük”, padlóra küldjük a párunkat. Máris megmagyarázom, miért…
- Mi a bajod? (Párunk válasza: Mi lenne, hát nem látod, milyen bunkó voltál velem?)
- Min sértődtél meg? (Párunk válasza: Na nehogy már ne tudd!)
- Dühös vagy? (Párunk válasza: Mi lennék…)
A kiütős kérdésekkel az a baj, hogy azt sugalljuk velük, mintha nem is éreznénk át, hogy a tettünkkel megbántottuk a párunkat. Mintha nem vennénk észre a saját hibánkat.
Ugyancsak gond, hogy ezekkel a kérdésekkel túl hamar térünk rá a legkínosabb, legrázósabb területre. Holott a beszélgetés elején sokszor már az a tény is nagy eredménynek számít, hogy le tudunk ülni egymással beszélgetni. De akkor miért is akarjuk 2 perc alatt lerendezni egy fontos dolog megbeszélését?!
Mi a megoldás?
Ehelyett a hibás kezdés helyett a beszélgetést szépen lassan fel kell építeni, mint egy piramist.
Hiszen ha belegondolunk, a bizalmat és a jó légkört csak lassan lehet megalapozni, legyen szó bármilyen kapcsolatról. És bizony igen, ilyen helyzetekben a nulláról kell felépíteni azt, amit leromboltunk.
Az elején ezért indítsunk inkább valami ilyennel:
- Látom, megbántottalak.
- Látom, rossz kedved van.
- Látom, dühös vagy.
Tehát fejezzük ki egy kijelentő mondattal, hogy észleljük a párunk rossz kedvét.
És ne kérdezzük meg az okát, mert a párunk ilyenkor úgy érzi, hogy azt tudnunk kellene. (És ez sok esetben igaz is…)
Engedjük, hogy a kijelentésünk után elmondhassa, kibeszélhesse magából a megbántottságát, a rossz kedve – számunkra nem túl jóleső – részleteit!
A kiütős kérdéseket pedig örökre felejtsük el!
Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: