A párkapcsolat sorsa nagyban múlhat azon, hogy hogyan alakulnak benne az erőviszonyok. És ez nem csak úgy általánosságban igaz, hanem a pénzügyek területén is. Ki igazán a főnök?
Mi történik olyankor, ha az egyik fél sokkal határozottabb? Baj-e, ha valaki dominánsabb a társánál a pénzügyekben? Mai cikkemben ezt a témát járom körül.

A párkapcsolat sorsa nagyban múlhat azon, hogy hogyan alakulnak benne az erőviszonyok.

Mi történik olyankor, ha az egyik fél sokkal határozottabb? Baj-e, ha valaki dominánsabb a társánál?

Alá-fölérendeltség

Ha egy kapcsolatban az egyik fél dominánsabb, ő a főnök, az a másik fél negatív típusú alárendelődésével járhat együtt.

Ezt onnan ismerhetjük fel, hogy a határozottabb fél valahogy így gondolkodik:

✖ Én jó vagyok így, ahogy vagyok, neked változnod kéne.
✖ Az én véleményem számít, a tiéd nem annyira.
✖ Az én igényem teljesüljön, a tiéd nem fontos.
✖ Az én céljaim mindenképpen valósuljanak meg, a tieid esetleg.

Jó egy ilyen kapcsolatban benne lenni?
Nem.
Nem, mert ezek a kapcsolatok nagyon sokszor elnyomó jellegűek.

A pénzügyekben ez sokszor úgy jelentkezik, hogy:

✖ Én dolgozom, te „csak” a háztartást vezeted.
✖ Gond van veled, ezért ellenőrizlek.
✖ Én keresek többet, ezért mindig én mondom meg,
mire lehet költeni.
✖ Én adagolom a pénzt, neked kérned kell.

Miről szól az alá-fölérendeltség valójában?

Arról, hogy az egyik fél kiteljesedik, a másik fél mindig alkalmazkodik. Az egyik fél előidéző, a másik fél elszenvedő. Az egyik fél nyer, a másik fél veszít. Egy ilyen kapcsolatot a legtöbben nehezen viselnek el, sőt, bele se mennek.

De mégis vannak olyanok, akik – gyermekkori élményeik, személyiségfejlődésük, szülői mintáikból kifolyólag – valójában „kényelmesen” érzik magukat egy ilyen felállásban. Vagy talán úgy mondanám, hogy ez a felállás ismerős a számukra. És ezért nem igazán tudnak vagy akarnak kikerülni a szerepükből.

Ha például gyermekkoromban soha nem bontakozhattam ki, mert a szüleim túl sokszor tiltottak meg dolgokat, vagy rendszeresen semmibe vettek, akkor előfordulhat, hogy felnőttkoromban egy olyan kapcsolatban érzem majd magam „otthonosan”, amelyben alacsonyabb rendűnek tekintenek, még ha ez sok szenvedéssel is jár.

Irányítás

A dominancia ugyanakkor mégsem ördögtől való dolog! Mert jelent egyfajta irányító jelleget is.

Egy párkapcsolatban igenis fontos, hogy egy-egy területen – mint például pénzügyek, gyermeknevelés, ház körüli teendők – legyen valaki, aki irányít.

Mert menjünk csak el egy bálba, és figyeljük meg, hogy mi történik, amikor egy pár úgy táncol, hogy a férfi és a nő is egyszerre akar irányítani. És micsoda bukdácsolás lesz abból is, ha valójában senki nem irányít, és mindenki arra vár, hogy a másik vezesse. Tehát, igenis fontos, hogy a párkapcsolat különböző területein legyen valaki, aki irányít!

De ez soha nem jelenthet elnyomó-elnyomott viszonyt! Mert az egy ERŐS-GYENGE felállás.
Az egészséges az, ha van egy ERŐSEBB fél, és mellette egy ERŐS fél.
Ideális esetben az irányítószerep mindig annak a kezében van, aki az adott területhez jobban ért, vagy nagyobb felelősséget akar vállalni érte.

Nálunk például a feleségem a konyhaügyi miniszter, én pedig a közlekedési miniszter vagyok. A családi programok kapcsán a feleségem irányítja a családot, a hivatalos ügyek intézésben viszont én vagyok a főnök. Pénzügyekben a bevételekért inkább én felelek, de a pénzbeosztást a feleségem kezeli.

(Nem azért, mert ezt így kell csinálni, hanem megismerve magunkat így alakítottuk ki. Addig-addig csiszoltuk ezt a felállást, hogy mára jól érezzük magunkat ebben.)

Legyenek olyan területek tehát, amelyekben nekünk van irányítószerepünk, és legyenek olyanok is, amelyekben a párunknak!

Mert a dominancia jó dolog, de csak akkor, ha egyensúlyban van közöttünk!

Egyenrangúság, okos feladatmegosztás a pénzügyekben

Hogyan lehet kialakítani a helyes egyensúlyt férfi és nő között a pénzügyekben?

Erről külön is tanuluk a PÁRKAPCSOLAT ÉS A PÉNZ online tréningen, amelyre szeretettel várlak ITT>>

Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: