Létezik egy kártékony folyamat, amely sokunk házasságában, párkapcsolatában jelen lehet. Érdemes időben észrevenni! Ha a környezetedben láttál mostanában olyan válást, amelyet a feleség kezdeményezett, talán ez a cikk segít megérteni, mi is történt abban a kapcsolatban.

Rengeteg házasságban látom, hogy úgy élnek évekig „jó” párkapcsolatban, hogy a fontosabb kérdésekben saját magukat mindig háttérbe szorítják.

Ezt, persze, kezdetben az odaadás, a szeretet és az elfogadás köntösében teszik meg:

  • „Legyen úgy, ahogy te akarod!”
  • „Hogy szeretnéd? Alkalmazkodom.”
  • „Kiszolgállak, amiben csak tudlak!”
  • „Megyek utánad, úgy csinálom, ahogy mondod!”
  • „Végül is dönthetünk így, hiszen ez fontos neked!”

Szeretném leszögezni: az alkalmazkodás, a békességre való törekvés, egymás odaadó támogatása elengedhetetlenül fontos értékek, ha hosszú távú kapcsolatban szeretnénk élni.

De a végeredmény siralmas lesz, ha mindezt önmagunk feláldozása árán tesszük!

Hány és hány jó szándékú feleséggel találkoztam már, aki 15-20 év után nézett ezzel szembe: „A családot kiszolgáltam, a férjemhez alkalmazkodtam, mindenkit boldoggá tettem. De most már én is élni akarok!”

Aki túl sokáig van úgy egy kapcsolatban, hogy csak ad és ad és ad, de közben magáról mindig lemond, az idővel megcsömörlik.

Megutálja az addigi életét, a kapcsolatát, a párját. Egy idő után elege lesz mindenből. Mert valójában megerőszakolja saját magát!

Időben vegyük észre, ha a kapcsolatunkban túl sok olyan helyzet alakul ki, amelyben magunkat háttérbe szorítjuk!

  • Az édesanyák szokták a legjobban érteni, miről is beszélek. Mert amikor valaki évekig csak a gyermekiért és a családjáért él, könnyen megfeledkezhet önmagáról. Odaadó anyaként és feleségként nagyon könnyű kiszipolyozott állapotba kerülni.
  • Amikor nagyon nagy a korkülönbség egy párkapcsolatban, szintén érdemes megvizsgálni, vajon a fiatalabb fél nem alkalmazkodik-e túlságosan a kialakultabb személyiségű párjához. Nem olvad-e bele túlságosan az idősebb fél életritmusába? Mert, ha a fiatalabb félnek nem volt még saját kialakult élete, könnyen elveszítheti önmagát.

Egyik előadásomon meséltem is erről:

Férfiaknál is látható ez a jelenség!

Sok olyan párkapcsolat van, ahol a nő erősebb és határozottabb, a férfi pedig alkalmazkodóbb. Ilyen felállásban a férfi látszólag szépen részt vesz a nő által irányított közös életükben. Évekig, sőt akár évtizedekig is szép családi életet lehet így élni. De idővel a férfinál betelhet a pohár. Nem akar már irányított pulikutyaként jelen lenni a házassában. Megbecsült férfinak akarja érezni magát!

Sok olyat láttam már, hogy a dolog vége az lett, hogy a férfi egy új viszonyban kereste a boldogságát. Egy külső kapcsolatban, amelynek a fő összetartó ereje pusztán az volt, hogy ott a férfi jobban megélhette a férfiasságát, vezető szerepét. Ott igazán önmaga tudott lenni.

Hogyan legyünk újra önmagunk a kapcsolatunkban?

Ez egy hosszabb folyamat, de van 3 lépés, gondolat, amivel szeretnék már most segíteni:

1) Ne úgy „szeressünk”, mint eddig!

Fontos meglátni, hogy aki évekig önmagáról lemondva, túlzott odaadással „szereti” a párját, nem biztos, hogy csak a párjáért teszi mindezt!

Hanem:

  • a konfliktusok elkerüléséért,
  • a másik rossz hangulatának elkerüléséért,
  • a párja vagy mások elfogadásáért,
  • a család egyben tartásáért,
  • a boldog családi kép fenntartásáért.

És ez bizony nem szeretet!

Legyünk őszinték: nem az a szeretet, hogy valaki túlzott megfelelésből vagy alkalmazkodásból megtesz mindent a másikért úgy, hogy közben azért az fáj neki.

Ismerjük fel, hogy mostantól máshogy kell a szeretetünket kifejezni! A 3. pontban elárulom, de előtte egy másik fontos lépés:

2) Lázadjunk, de ésszel!

Aki túl sokszor erőszakolja meg magát a kapcsolatában, egy idő után elkezd haragudni minden olyan körülményére, amely zsákutcába vezette.

És ahogy egyre jobban kinyílik a szeme, elkezdi meglátni, hogy az egyéni örömök mennyire kimaradtak az életéből. Ezért elindul az ellenkező irányba.

  • Radikális önfelszabadító akciót indít, és mindenen átgázolva küzd azért, hogy végre önmaga lehessen.
  • Elkezdi hajszolni az élvezeteket, új hobbit és barátokat keres, tanulásba kezd, miközben ki akarja törölni a régi életét.
  • Haragszik a párjára, akiről azt gondolja, hogy a rabtartója.

És ez itt a csapda!

Mert haragudhat a párjára, lehet mérges, hogy miatta veszett kárba az élete jelentős része, de valójában kire kellene haragudnia?b Valójában ki ment nap mint nap szembe a saját vágyaival, céljaival és önmagával?

A választ magunkban fogjuk megtalálni.

Azzal, hogy a párunkra haragszunk, magunkat áldozatként állítjuk be.

Pedig béke csak akkor lesz bennünk, ha belátjuk, hogy mi magunk is tehetünk arról, hogy olyan életet éltünk, amiben nem lehettünk önmagunk!

Ha ezt megértjük, így fogjuk visszanyerni a saját irányító erőnket az életünk felett!

Ki engedte meg, hogy elnyomják?

3) Legyünk önzőbbek!

Én magam is tudom, hogy nem könnyű úgy önmagunkra figyelnünk, hogy közben mindenhova és mindenkinek meg kell egy kicsit felelnünk. A párkapcsolat és a családi élet működtetése csapatmunka, amiben nem élhetünk öncélúan, énközpontúan. Sokszor szükség van arra, hogy lemondjunk önmagunkról.

De nem mindegy, hogy ezt alacsony önbecsüléssel, alárendelődő szerepből, magunkat elnyomva tesszük, vagy felelősséggel, mellérendelt szerepből!

A felelős szeretet az, hogy kitaláljuk, miként járhatunk a párunk kedvében úgy, hogy neki is jó legyen és nekünk is jó legyen!

Olyan döntéseket kell hát hoznunk, amelyekben megtanulunk egy kicsit önzőbbnek lenni!

Nemet mondani másokra és igent mondani magunkra!

Felelősségünk, hogy a párunkat boldoggá tegyük, de felelősségünk van magunkkal szemben is! Nekünk is jól kell magunkat éreznünk a kapcsolatunkban.

És mostantól magunkat kell jobban szeretni!

El kell válni ilyenkor?

Rossz a kérdés!

Az a tapasztalatom, hogy ha valaki felismeri a fenti működést a kapcsolatában, és végigmegy az ilyenkor fontos fejlődési állomásokon, akkor ez a kérdés fel sem merül!

  • Sok esetben gyerekkorunkból hozzuk az önmegerőszakoló hozzáállást, így, ha érdemi változást szeretnénk elérni, érdemes alaposabb önismereti munkát is végeznünk a témában. És ennek sokszor átütő ereje van!
  • Ráadásul amikor egy nő meg tudja magában élni a saját nőiességét és értékesnek látja magát, akkor sokszor nagyon gyorsa helyreáll az addigi felborult dinamika! Ezen is fontos dolgozni!

(Ha szeretnél többet is megtudni arról, mit lehet tenni, hogy az önfeláldozás, önmegerőszakolás helyett több öröm és megértés legyen a kapcsolatotokban, akkor szeretettel várlak online, ingyenes párkapcsolati előadásomon, ahol szó lesz többek között egy olyan női-férfi kommunikációs szemléletről, amelytől örömteliek és feltöltőek lesznek a közös beszélgetések.

IDE KATTINTVA TUDSZ JELENTKEZNI AZ INGYENES ELŐADÁSRA >>

 

Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet: