Szeretni kell, de nem önmagunk feláldozása árán
Miért érzik úgy sokan, hogy egyoldalúan túlszerették a párjukat, és magukat háttérbe tolták? Miért nem tud kiteljesedni az, aki annyira önzően önmaga, hogy nem tud tartós kapcsolatot felmutatni? Hogyan lehetünk igazán felszabadultak és önmagunk a házasságunkban? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre pontos választ tudjunk adni, fontos, hogy alaposan megértsük a szeretet és szabadság csapdáját – és persze a kiutat a csapdából! Erről szól mai írásom.
Létezik két csapda.
1) A szeretet csapdája.
2) És a szabadság csapdája.
Ebbe a két csapdába sajnos nagyon könnyű beleesni akár nőként, akár férfiként.
Tapasztalataim szerint sok házasság valójában e két csapdától ropog, és ha esetleg jobb is a helyzet, a szeretet és a szabadság között lavírozik a legtöbb pár manapság. Hadd magyarázzam meg jobban…
1) A szeretet csapdája
Sokan azt mondják, az a legfontosabb egy párkapcsolatban, hogy szeressük a másikat. Szeressük, járjunk a kedvében, helyezzük őt magunk elé, mondjunk le magunkról, és semmi más nem számít.
Ez így önmagában azonban nagyon rossz irány!
Lássuk meg: sokakban még ma is ott él az ideális családi képnek való megfelelési vágy. Az otthonról hozott minta és a társadalmi elvárások miatt nagyon sok nő „a szeretet köntösében” mindent hajlandó feláldozni csak azért, hogy jól legyen testileg-lelkileg mindenkinek körülötte.
És ezzel semmi gond nincs! Csak nagyon veszélyes. Miért?
Mert aki a szeretet köntösében csak ad és ad a kapcsolatában, csak évek kérdése, és elege lesz mindenből. Idővel elkezd haragudni a társára, no meg élete minden olyan körülményére, amely elvezetett egy olyan élethez, amiben ma már nem lehet igazán önmaga.
És amikor egyre jobban kinyílik egy ilyen ember szeme, általában elindít egy önfelszabadító radikális akciót, amelyben mindenen átgázolva küzd azért, hogy végre önmaga lehessen. Mindent ki akar törölni a régi életéből, és haragszik arra, akiről azt gondolja, hogy a rabtartója.
És ezért írok most erről! Mert ez a legveszélyesebb ebben!
Haragudhatunk a társunkra, lehetünk mérgesek, hogy miatta veszett kárba az életünknek egy szakasza. De valójában kire haragszunk?
Hát persze: MAGUNRKA!
Nem véletlenül hívom a jelenséget ÖNmegerőszakolásnak!
Ó, hogy hányan és hányan szenvednek a házasságukban! Elnyomják magukat, és azt magyarázzák, hogy ez így szép és így jó! És közben becsapják magukat!
Mert az a házasság, amiben nem tudunk kiteljesedni, rabság!
Amibe MI MAGUNK ZÁRTUK BE saját magunkat! (És amiből a mi tudjuk kiszabadítani magunkat, ha őszintén szembenézünk önmagunkkal, és szorgalmasan fejlődünk önismeretünkben.)
De akkor hogy lehet ezt jól csinálni? Mielőtt elárulom, menjünk tovább.
2) A szabadság csapdája
„Egyszer élünk! Légy önmagad!”
Sokan tanítanak ma ezekre a fontos értékekre is.
De sajnos egyre több guru buzdít TÉVESEN ezzel összefüggésben válásra, elengedésre, szakításra. Azt szajkózzák, hogy ha nem tud valaki önmaga lenni, akkor ki kell lépni a a házasságból – bármi áron.
Ez is rossz irány. Talán még rosszabb, mint az előző!
Természetesen aki párválasztási szakaszban jár, és keresi élete párját, a legjobb, ha időben kapcsol, és nem köteleződik el valaki felé, ha úgy tűnik, hogy komoly gondok lépnek fel már a kapcsolat elején. A párválasztása szűrés időszaka is. Fontos szűrni.
De könyörgöm! Hány és hány olyan emberrel találkozunk, aki annyira önmaga akar lenni, hogy kényszeresen és önzően veti le magáról a korábban boldog, tartós kapcsolata rabláncait! Rabtartót lát a párjában, börtönt a házasságában, és menekül!
És miután otthagyta a másikat, kifele mosolyog, de belül sír.
Mert kénytelen „reklámozni”, hogy élete legjobb döntése volt a kilépés. De közben látjuk, hogy leginkább magát nyugtatja vele. Mert belül megszegte azt a belső szabályát, ami szintén fontos volt számára: hogy odatartozzon a másikhoz!
Az ilyen embernek túltolták a „légy önmagad” elvét, és mivel elhitte, hogy csak ez a helyes út, nem lesz belül igazán boldog. Mert bár maga előtt is tagadja, valójában arra is vágyott volna, hogy élete végéig boldog legyen a másikkal.
De akkor maradjunk együtt és szenvedjük végig, ahogy nem tudunk kiteljesedni a másiktól?
NEM! Az egyéni szabadság és kiteljesedés nagyon fontos érték!
De semmit nem ér, ha nem helyesen éljük meg, borítunk vele mindent, és annyira magunk leszünk a fontosak, hogy más már nem is számít körülöttünk!
Fontos, hogy szeressünk és legyünk szabadok! Tudjunk odatartozni a másikhoz és tudjunk önmagunk lenni!
Éljük meg egyszerre a bennünk levő értékeket!
EGYSZERRE szeresd a társad és légy önmagad!
Hogy a gyakorlatban hogyan tudod ezt megvalósítani?
Ha tetszett a cikk, segíts eljuttatni azoknak, akiknek hasznos lehet:
A szerzőről
Dr. Mészáros Ádám
