Miért vannak elhúzódó sérelmeink? A megbántottság okai és feloldása

Gyakran találkozom olyan házasságokkal, ahol az egyik fél nagyon mélyen megbántva érzi magát. Nagyon sokan vannak, akik a házasságukban begyűjtött – kisebb vagy nagyobb – sebeket, fájdalmakat hordoznak magukban.

A sértettség hosszú idő óta nem tud enyhülni, és ez rányomja a bélyegét a kapcsolat mindennapjaira. Mi ennek az oka? Miért van az, hogy olykor hosszú heteken, hónapokon vagy akár éveken át hordozunk magunkban múlni nem akaró sérelmeket?

1) Az őszinte bocsánatkérés hiánya

A múlni nem akaró sérelmek egyik oka az, ha a párunk részéről elmarad az őszinte, kielégítő bocsánatkérés. Nem csoda, hogyha a magunkban érzett fájdalom nem akar enyhülni, amikor a másik:

• mindent ugyanúgy folytat, mint korábban,
• nem veszi észre, nem érzi át, mit is okozott,
• nem képes bocsánatot kérni,
• ha kér is, nem olyan súllyal, ami kellően kiengesztelne.

Mit tehetünk, ha nagyon fáj?

Amit mi tehetünk ilyen esetben, hogy ‒ megkeresve a megfelelő alkalmat ‒ elkezdünk erről beszélgetni a párunkkal.

Hibáztatás nélkül, de őszintén jelezzük neki, hogyha többet várunk tőle kiengesztelésül. Mondjuk el, hogy szeretnénk megbékélni, de szükségünk van hozzá a segítségére.

Csodamódszer nincs a helyzet kezelésére, de sokat segít, ha ilyenkor őszintén elmondjuk az érzéseinket a párunknak: „Nem hibáztatni szeretnélek, és a rosszkedvet sem szeretném fenntartani, de úgy érzem, többre van szükségem, hogy túllépjek ezen. Beszéljük meg!”

Mindez, persze, akkor működik igazán, ha a hibáztatást és a rossz hangulatot valóban ki tudjuk zárni a mondandónkból.

A jövőre nézve pedig érdemes „békeidőben” komolyabban elbeszélgetni a párunkkal arról, hogy nekünk milyen bocsánatkérésre van szükségünk, amikor megbántva érezzük magunkat.

• Öleljen meg?
• Csöndben legyen?
• Hallgasson meg bennünket?
• Kedveskedjen egy ajándékkal?
• Fejezze ki, hogy látja a saját felelősségét?
• Vagy inkább próbáljon felvidítani?

Van olyan férfi, aki veszekedés után szexuálisan közeledik a feleségéhez. Azért, mert fordított helyzetben ő ebből azonnal úgy érezné, hogy a felesége szereti őt, és már minden rendben van. De a nőknél ez általában nem működőképes stratégia, hiszen ők elsősorban érzelmi közeledésre vágynak.

Hogy alaposan megértsük egymást, beszélgessünk a párunkkal a békülési szokásainkról!

(Ha esetleg e sorok olvasása közben az jut eszedbe, hogy a társad nem igazán nyitott ilyenkor, hogy a megbántottságoddal foglalkozzon, és már évek óta nem próbál a kedvedben járni, szeretettel meghívlak online közvetített előadásomra, amelyen bemutatom azt a stratégiát, amivel nyitottá válik a párod a kéréseidre, jelzéseidre>>)

Mit tehetünk, ha a párunknak nagyon fáj?

Nagyon fontos, hogy vegyük komolyan, ha a párunk jelez! Ez sokkal fontosabb, mint maga a puszta bocsánatkérés!

A feladat az, hogy beengedjük egy kicsit a szívünkbe a párunk fájdalmát. A legegyszerűbben ezt úgy tudjuk megtenni, hogy csak csendben odafigyelünk arra, amikor a másik a csalódottságáról, a fájdalmas érzéseiről beszél nekünk. Nem ellenkezünk, nem támadunk, nem kérdőjelezzük meg az érzéseit, hanem elfogadjuk azokat. A fájdalmát nem eltoljuk magunktól, hanem létezőnek tekintjük!

A társunk sértettségének, fájdalmának elfogadása, az érzéseinek figyelmes meghallgatása és tudomásulvétele tehát kötelességünk a konfliktushelyzetekben.

• Akár jogosnak érezzük a párunk megbántottságát, akár nem.
• Akár szándékosan bántottuk meg a másikat, akár csak véletlenül.

Az általunk okozott sérelem sokkal jobban fáj a másiknak akkor, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem veszünk róla tudomást!

És persze kérjünk bocsánatot: keressük meg azt a részt a konfliktushelyzetben, amelyről úgy érezzük, hogy mi okoztunk, és azért a részért teljes erőbedobással engeszteljük ki a párunkat!

(Vannak, akiknek ez nem könnyű feladat. Nehéz szembenéznünk azzal, hogy valami olyat tettünk, ami fáj a másiknak. Emellett úgy érezhetjük, hogy ha elismerjük a párunk fájdalmát, azzal azt is elismerjük, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak. Pedig ezt a két dolgot tilos összekeverni! A párunk örömét is el szoktuk fogadni, akár magától, akár mástól, akár tőlünk derült jókedvre. Ugyanígy, a másik fájdalmának elismerésére szükség van még olyankor is, amikor úgy érezzük, hogy nem csak mi vagyunk érte a felelősek.)

2) A saját felelősség elfedése

Minden ember szeretné jó embernek érezni magát. Ezért utólag hajlamos elhitetni magával, hogy amit az adott helyzetben tett, a lehető legjobb volt. A sérelmeinkhez való ragaszkodás és a másik hibáztatása könnyű és hatékony módja annak, hogy ne kelljen szembenéznünk a hibáinkkal.

Ez a hozzáállás szinte soha nem rossz szándék eredménye, és legtöbbször teljesen tudattalan, így nagyon nehéz fülön csípni. De ez a második oka a múlni nem akaró sérelmeknek!

Az ilyen jellegű sérelmektől egészen addig nem lehet megszabadulni, amíg alaposan és őszintén végig nem gondoljuk, hogy mivel járultunk hozzá az adott helyzet kialakulásához.

Ha tehát nagyon mélyen haragszunk a másikra, „kezdjünk el haragudni” magunkra is, és gondoljuk át, hogyan járultunk hozzá mi a problémákhoz:

• Miben voltunk túl elnézőek, engedékenyek?
• Mit nem adtunk meg a másiknak?
• Mi kellett volna mondanunk vagy nem mondanunk?
• Hogyan vállalhattunk volna nagyobb felelősséget a kapcsolatunkért?

Legyenek ezek valóban őszinte magunkba nézések!

Ha egy sérelmünk kapcsán legalább két-három dolgot találunk, amivel mi is hozzájárultunk a kialakult helyzethez, jó úton haladunk afelé, hogy végre kiengesztelődjünk!

Mert igenis tőlünk is függ, hogy mi történik velünk!

Bár sokan nyugtatni szeretnék magukat ennek az ellenkezőjével, az igazság az, hogy a kapcsolatunkban megtörténő rossz, fájdalmas események nem csak úgy megtörténnek velünk. Mindennek mi vagyunk valahol az előidézői, megengedői is!

Persze akik továbbra is sok sérelemmel szeretnék körülvenni magukat – merthogy úgy áldozatok maradhatnak, akik nem tehetnek semmiről – ezeket a sorokat nem biztos, hogy megfogadják, vagy egyáltalán értik! A siránkozás, az önsajnálat és az ezekkel járó szenvedésekben való részvétel sokaknak az első számú stratégiájuk az élet nehéz helyzeteinek kezelésében!

3) Gyerekkori sérelmek hatása a párkapcsolatra

A múltunk kihat a párkapcsolatunkra. A múltbeli fájdalamaink újraaktiválódhatnak!  Hogy mire is gondolok?

Járt hozzám egyszer egy olyan pár, ahol a feleség mindig nagyon kiborult olyankor, amikor a férje veszekedés közben felállt és otthagyta. Napokig csak duzzogott magában, és a férje semmivel nem tudta kiengesztelni. A beszélgetéseink során a feleség felismerte, hogy a férjével való veszekedésekben egy gyerekkori életszakaszát élte újra. Kicsi gyerek korában ugyanis az édesapja rendszeresen elutazott, és ő ebből úgy érezte, hogy nem szereti őt az apukája. Amikor a férje kivonult a szobából veszekedés közben, az az édesapja elutazásaira emlékeztette, így sokkal drámaibbnak élte meg a helyzetet, mint amilyen valójában volt.

Ha például egész gyerekkorunkban azzal csúfoltak az iskolában, hogy „digi-dagi-daganat”, akkor előfordulhat, hogy felnőttkorunkban nagyon mélyen megbántódunk azon, ha a párunk a súlyunkra tesz valamilyen megjegyzést. Ilyenkor nemcsak a párunk szavai fájnak, hanem a múlt sérelmei is a felszínre kerülnek. A párunk iránt érzett haragunkban benne van az osztálytársaink iránt érzett harag is.

Amikor valakinek nagyon fáj az, ahogy a párja viselkedik vele, és nehezen tud neki megbocsátani, érdemes mélyebben elgondolkodnia a múltbeli fájdalmairól is: nem ismerős ez a helyzet számomra korábbról?

Sokkal nehezebb lesz megbocsátani a párunknak, ha ezeket a helyzeteket nem ismerjük fel és ezeken nem dolgozunk (sokszor külön önismereti munkát igényel a gyermekkorunkban átélt események feldolgozása!)

Hűtlenségi helyzetekben találkoztam azzal is, hogy a megcsalt feleség nemcsak a férje hűtlensége miatt érzett fájdalmat, hanem újraélte a saját édesanyja fájdalmát, amit az édesapja hűtlensége miatt látott az arcán. Így a saját házasságában valójában nemcsak a férje hűtlensége bántotta nagyon, hanem az is, amit „apa tett anyával”.

Amikor nagyon nehezen múlik el egy sérelmünk, gondolkodjunk el tehát az alábbiakon is:

• Ért-e engem hasonló sérelem gyerekkoromban?
• Történt-e a szüleimmel ahhoz hasonló dolog, mint ami most velem történt?

Ezek a kérdések ugyan nem helyettesítik a párunk bocsánatkérését, de mindenképpen enyhíthetik azt a fájdalmat, amelyet érzünk!

(Ha szeretnél többet is megtudni arról, mit lehet tenni, hogy kevesebb megbántás, kevesebb sértődés és több öröm legyen a kapcsolatotokban, akkor tarts velem a következő online, ingyenes párkapcsolati előadáson, ahol szó lesz többek között a női-férfi kommunikációs nehézségek feloldásáról,és hogy hogyan kaphatsz több figyelmességet és megbecsülést a párodtól. IDE KATTINTVA TUDSZ JELENTKEZNI AZ INGYENES ELŐADÁSRA >>)

Megosztás Facebookon